Tanférfiak és neveléstudósok az Akadémián a 19. században

Absztrakt

Az alapításának 200. évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémia tagságának első három generációját elemezzük a bicentenáriumra elkészült kollektív biográfiai adatbázis alapján. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy az MTA 19. századi szakaszában milyen arányban kerültek az akadémiai elitbe a tanárok (pedagógusok), a tanügyet szervező szakemberek, valamint a pedagógia elméletével foglalkozó tudósok. Érzékletes képet kaphatunk arról, hogy amint az Akadémia mind professzionálisabban tudományos intézetté vált, úgy csökkent – meglehetősen gyors tempóban – a szellemi elit csúcsára eljutó tanárok száma. Ugyanakkor az oktatási rendszer kiépülésének idején szinte mindenféle tanügyi innováció képviselője és a tanügyigazgatás minden fontos szereplője akadémikus lett – függetlenül az illető tudományos kiválóságától. A neveléstudósokról ugyanakkor nem mondható el ugyanez. A 19. század közepéig még rendkívüli tematikus sokszínűség jellemzi a neveléstudósokat. Ez a nyitottság a század utolsó harmadára megszűnik: a neveléstudományt csak a konzervatív katolikus pedagógia hívei képviselték. Egészen a 20. század elejéig kellett várni, hogy legalább Herbart szakavatott ismerője eljusson az akadémiai elitbe, az újabb megközelítések pedig még tovább szorultak ki onnan.