A kapunyitási pánik és az észlelt társas támogatás összefüggéseinek vizsgálata szegedi egyetemisták körében

Absztrakt

A kapunyitási pánik jelensége napjaink egyik legkutatottabb témájává nőtte ki magát a fejlődéslélektan területén. Ehhez nagyban hozzájárult Jeffrey Jensen Arnett, aki 2000-ben publikált cikkében definiálta az emerging adulthood kifejezést, amit „készülődő felnőttségnek” vagy „kezdődő felnőttkornak” fordíthatunk (Vida, 2011). Ez az időszak a fiatalok kései tízes éveitől egészen a húszas éveinek végéig tart, amely átmenetinek tekinthető abban az értelemben, hogy már nem érzik magukat serdülőnek, de a felnőttkor kihívásaival sem szeretnének még szembenézni (Arnett, 2004). Ez a kifejezés azonban nem vonja magával azt a gyakori nehéz élethelyzetet és krízist, ami sokszor megjelenik ennél a korosztálynál, így megalkották a quarterlife crisis fogalmát (Robbins & Wilner, 2001 as cited in Vida, 2011, p. 9). Magyarországon – a kapuzárási pánik mintájára, ami a középkorúak normatív krízisét jelenti –, létrehozták a kapunyitási pánik kifejezést (Vida, 2011). Azonban, amíg az előbbi a lezárástól való szorongást jelenti, addig az utóbbi esetében ennek ellenkezője jelenik meg: a lehetőségektől, a folyamatos változástól való félelem, a pályaválasztási és identitásbeli kérdések megválaszolása feszélyezi az egyént (Robbins & Wilner, 2001 as cited in Vida, 2011, p. 10).